2.Fejezet

2.Fejezet

Mikor másnap felkelek, már senki nincs otthon. Nagyi minden nap önkéntes egy hajléktalanok számára létrejött ételosztásnál, apa dolgozik, anya pedig elvitte az öcsémet az óvodába.

Reggel arcot és fogat mosok, átöltöztem és lemegyek a konyhába. Kinyitom a hűtőt és látom, hogy nincsen tojás és tej. Na, remek. Mire anya visszajön a boltból is, addigra én már suliban leszek.

Aztán eszembe jutott, hogy tegnap este megkértem a nagyit, rakjon félre egy kis vacsit. Kiveszem a hűtőből a csirkeszeleteket, krumplit és tojásos mártást. Nem valami jó ízű. Ki van hűlve és frigóíze van. De nem halok éhen.

Mikor végre odaérek a sulihoz, veszek a büfében meggyes rolót és felmegyek a biológiaterembe.

- Szia, Dana.

- Szia.

Becsöngetnek és belép a terembe a biosztanár, Mrs Perez.

- Jó reggelt mindenkinek

Az óra nem volt valami érdekes. Csak arról beszélt a tanár nő, hogy miről fogunk tanulni az évben, és mindenkinek előadta, hogy már mindenkinek tanulnia kell, különben egyenként fog megbuktatni mindenkit.

Az óra utolsó végében bemondja a házit.

- Ne már, máris lecke? - kiabálja valaki a hátsó padsorból.

- Egyszerű lesz. Mert a tenger élővilágáról fogunk tanulni, jővő hétr kérek egy projektet. Kartonlapokra ragaszthattok képet és lábjegyzeteket, de mutassatok be egypár állatot, hogy hol élnek, a táplálkozásukat, de összességében csak jellemeznetek kell az óceánokat és a tengereket. Használhatjátok az idejárt diákok projekteit is.  - magyarázza a tanár nő.

- Egyedül kell csinálnunk? - emeli fel a kezét Dana.

- Csinálhatjátok egyedül, vagy választhattok magatoknak párt, hogy ketten csináljátok. Ha így lesztek, akkor döntsétek el, hogy kivel akartok lenni.

Mindenki forgolódni vagy beszélgetni kezd; a többiek próbálják eldönteni, hogy kivel legyenek. Dana Briant választja, úgyhogy úgy tűnik, én egyedül fogok dolgozni.

De valaki megböki a hátam.

Hátrakapom a fejem, és látom, hogy Zach épp most teszi vissza a ceruzáját a padra.

- Leszünk párban? - kérdezi.

- Aha. - mondom és visszafordulok. Ha már nem lehetek Danaval, legalább nem rám szakad az egész munka.

Mrs. Perez felírja a párokat egy papírra, hogy ne cserélgethessünk.

- És mikorra kell elkészülni?

Mikor a tanár nő válaszolhatna, kicsengetnek, így csak páran hallottuk, hogy csütörtökre kell.

A teremben beszélgetek Danaval, amikor Zach leül a mellettem lévő padba. - Mikor csináljuk a házit? - kérdezi.

- Nem tudom. Lehet a mozi után?

- Persze. - nem hiszem, hogy a kedd eseti házi dobja fel annyira, hanem, hogy elhúztam azt, hogy többet legyen velem.

Zach felállt és kiment a teremből Briannal.

- Miért érdeklődik irántam? - fordulok megint Danahoz.

-Mi?

- Hát. Egész nyáron levegőnek nézett. Erre most...

Dana gondolkozott, majd rájött, hogy kiről beszélek, aztán megvonta a vállát.

- Szerintem neki is feltűnt, hogy megváltoztál idén.

Éreztem, hogy elmosolyodok. Úgy tűnik, jó irányba haladok, hogy továbblépjek, és ez eddig nem csak Dananak tűnt fel. A végén talán még Briannal is újra jó barátok leszünk.                   Hazaérve kerítek elő pár darab kartonlapot és kiteszem az íróasztalra, hogy ne este kelljen keresni. Nagyi kölcsönadott 5 darabot a havi "A tenger élővilága" magazinjából (fogalmam sincs, miért olvas ilyeneket), hogy azokból vágjunk ki képeket.

- Hova mész? - szólal meg valaki mögöttem.

Riadtan hátrakapom a fejem, és lassan kifújom a levegőt, amikor látom, hogy csak Amy az.

- Hova mész? - ismétli.

- Miért érdekel? - kérdezek vissza.

Megvonja a vállát, amikor Susan is felbukkan pont mellette.

- Randija van. - mondja magabiztos mosollyal.

- Honnan tudod? - háborodok fel, bár jól tudtam, hogy honnan tudja, hisz biztos hallgatózz.

- Na végre! - virul fel Amy. - Ideje volt, hogy kezdj végre magaddal valamit és ne a szobádba legyél bezárkózva, mint egy nyomorult.

- Az eszetekbe se jutott, hogy  esetleg miattatok lettem ilyen nyomorult? - vágtam nekik oda és tovább kutakodok a szekrényemben a megfelelő ruha után kutatva.

- Miért mi vagyunk a hibásak? Ezt kikérem magamnak! - mondja Amy, aki már ott áll a szekrényem mellett, egy lépésre tőlem.

- Hiszen ti tűntök el és bukkantok fel állandóan! - most már szembe fordulok velük és dühösen Susan szemébe nézek.

- De azt hiszed, hogy mi is ezt akarjuk?

. Miért, nem?

- Persze, hogy nem. Jó pár túlvilági itt él köztetek, lát és hall titeket, csak az a baj veled, hogy nálad ez fordítva is igaz. - mondja a teljes igazságot, én meg csak meghökkenve álltam. Mindvégig azt hittem, hogy ők hárman akarják, hogy én lássam őket, ezért történik ez de ha nem így van, akkor tényleg velem van a baj. Hiszen fogadni mernék, hogy nem sok ember látja a halott rokonait.

- Akkor mi van velem? - szólalok meg, bár a hangom rekedt.

- Nem tudom. - vonja meg a vállát Amy. - Mi csak itt vagyunk köztetek, ahogy azelőtt. De biztos, hogy nem mindennapi képességed van.

- Kihagytad azt a szót, hogy bizarr. - vágom rá.

1.Fejezet

Reggel háromnegyed hatkor kelek. Tudom, hogy van még egy órám az ébresztő jelzéséig, de egyszerűen nem tudok visszaaludni. Talán izgulok a sulikezdés miatt, de ezt az ötletet rögtön el is vetettem. Mégis mitől lenne olyan más az évnyitó, mint az összes többi? Talán a dátum miatt. A szeptember elseje számomra a baleset napját is jelenti. A szeptember elsejék mindig borzalmasak voltak, mert nem ment ki a fejemből az emlék. Mivel már végleg feladtam a próbálkozást, hogy visszaaludjak, felkelek az ágyból és kinyitom a szobám ajtaját. A sötét házban lemegyek a lépcsőn, és bemegyek a fürdőbe. Felkapcsolom a villanyt és hozzálátok a fogmosáshoz. Miután hajkefével megfésülöm a hajam és mert nyáron nagyon megnőtt, már oldalra tudom fonni. A szobámban felkapcsolom a villanyt, hogy valami kis fény is legyen a sötét helyiségben, majd kinyitom a gardróbom. Kiveszek belőle egy világos farmert és narancs blúzt, majd gyorsan átöltözöm. A barna dzsekimet a sarokban lévő szék támlájára dobom. Bepakoltam a táskámba pár cuccot (zsepi, teló, uzsipénz stb.)amikor ismét megjelenik. Egy hónapja először. Pedig reméltem, hogy sosem látom többé.  Az íróasztalomon ül, két kezével maga mellett támasztott a törzsét.  Szőke, hullámos, fufrus haja van, a ruhája ugyanolyan, mint amilyen a baleset idején volt: kék blúz, vajszínű dzseki és világos farmer. Fűzöld szeme rám szegeződik.

- Szia. - köszönök neki, de ő csak biccent. - Reméltem, hogy augusztusban látlak utoljára. - folytatom.

Arcát gúnyos mosolyra húzta. - Nem akarod látni a saját nővéredet? - kérdezi.

Megrázom a fejem. Csak állok ott a szoba másik végében ökölbe szorított kézzel.

- Lezártam a dolgot és minden erőmmel azon vagyok, hogy  túllépjek ezen. Már alig várom, hogy új életet kezdjek.

Az arca most lesajnálóan néz rám.

- Nem ugyanezt mondtad három évvel ezelőtt? És attól még hogy te "úgy döntesz", nem tudsz ilyen egyszerűen továbblépni. Ez nem olyan dolog, amitől megfutamodhatsz.

- Négy éve erre várok leginkább. Hogy végre olyan legyek, mint a többi 17 éves lány. - mondom.

- Ezt nem te döntöd el.

- Tudom. - sóhajtok.

Oldalra pillantok. Észre sem vettem, hogy a nagymamám az ajtóban áll. És engem néz.

- Hogy hogy ilyen korán fent vagy?

- Nem tudok aludni. - vonom meg a vállam.

- Miért nem? - kérdezi aggódóan.

- Hisz szeptember 1 van.

Bólint és hálás vagyok, amiért nem tesz kommentet, az utóbbi jelenetért. Vajon mennyit hallhatott? Bár, gondolom, már megszokta.                                                                                                                                                                                                              Nagyi szól, hogy akkor készít reggelit.

Mivel nem nagyon tudok mit csinálni, követem és segítek neki.

Fél hétkor a négyéves kisöcsém baktat le álmosan a lépcsőn és ő is leül az étkezőasztalhoz.

- Jó reggelt. - köszön nekünk.

- Jó reggelt. - neki is szedek egy kis rántottát.

- Hogy hogy ilyen korán fent van Cara? - néz rám - Általában nem szoktál ilyen korán ébredni.                                                                                                                                              - Biztos izgul az első nap miatt. - válaszol nagyi helyettem.

Chris még nem tudhatja, hogy mit jelent számomra ez a nap. Honnan is tudhatná, hisz a baleset a születése után egy nappal történt. 3 testvéremmel éppen meg akartuk látogatni anyát a kórházban. A bátyám vezetett. Én túléltem.

Mire befejeztük a reggelit, már mindhárman velünk ültek épp velem szemben. A nővérem, Susan, akit reggel is láttam a szobámban, a bátyám, Peter, és az egykori ikertesóm, a 13 éves Amy. A ruhájuk piszkos, szakadt és néhány helyen vérfoltos is. Az arcuk sebes és megviselt volt. Nem néztek rám, csak egymás közt beszélgettek teljes mértékben természetesen, ahogy az elmúlt 4 évben minden nap. Éppen akkor indulok, amikor lejönnek a szüleim is.

Gyorsan elköszöntem mindenkitől, majd felkapom a táskám és kilépek az ajtón. Nagy levegőt veszek és elindulok. Már a saroknál jártam, amikor egy fehér autó áll meg mellettem. Bepillantok és meglátom a legjobb barátnőm, Dana mosolygós arcát. Int, hogy szálljak be mellé.

- Szia. - köszönök neki, miközben bekötöm a biztonsági övem.

- Szia, Cara.

Mikor elindultunk, Cara az ez évi terveiről mesélt nekem, hogy diákelnökként idén miket kéne megváltoztatnia.

Cara azok kevesek közé tartozott, akik nem néztek (annyira) bolondnak, amiért mindig magamban beszéltem és motyogtam. Mikor elárultam, hogy látom a halott testvéreimet, szinte mindenki elfordult tőlem. Voltak akik egyszerűen hibbantnak tartottak, mert nem hittek nekem, mások pedig elhitték és emiatt megriadtak. Cara az utóbbi kategóriába tartozott azzal a különbséggel, hogy ő mellettem állt. Ellentétben a szüleimmel. 14 éves koromban pszichológushoz küldtek, 15 évesen frászban voltak, hogy nem javul az "állapotom", akkor mentünk el egy látnokhoz, aki azt mondta, hogy "kinyílt a harmadik szemem". Tehát az elmúlt 4 évem nem volt egy mennyország. De idén reméltem, hogy más lesz. Volt három egész hónapom, hogy összeszedj magamaz és feltegyem magamnak a kérdést: Vajon hagyni fogom, hogy ez az áldás/átok (ki hogy nézi, én átoknak) tönkretegye a hátralevő életem? A válaszom nem. Nem fogom hagyni!

Megérkezünk a sulihoz és Dana keres egy szabad helyet a parkolóban. Kiszállunk, és belépünk a suliba. A lépcső aljánál Brian  vár minket. Brian általános óta jó barátja nekem és Dananak. A testvéreim halálakor eltávolodtunk egymástól (illetve én távolodtam el, Dana nem), de elsőben Brian és Dana összejöttek és járni kezdtek. Onnantól már megint egyre többet lógtunk együtt hárman. Nyáron csak úgy lett volna, hogy ketten lesznek, de Dana megszánt, hogy egyedül vagyok otthon, hívott magukkal,így kénytelen voltam elviselni Brian társaságát.

Hárman indultunk az emeletre az osztályterembe. Leültünk a középső sorba egy-egy egyszemélyes padba. Én legszélre, Dana mellém és mellé Brian.

Már csaknem mindenki megérkezett az osztályból. Szinte mindenki köszönt Dananak. Nekem senki. De nem is számítottam másra. :-(

Utolsóként egy srác érkezett meg. De olyasvalaki, akit még sohase láttam. Fekete haja van, szürke pólót visel, rajta sötétkék, cipzàros pulcsival. Az feje le van hajtva , de még így is látszik  a sápadt  arca. Leül az előttem levő padba és fel sem néz. Mindenki őt nézi; próbàlják kitalálni, hogy ki lehet.

Aztán belépett a terembe a tanárunk, Mr. John Kepler. Röviden üdvözölte az osztályt, kérdezte, hogy milyen volt a nyár. Erre mindenki sztorizgatni kezdett, próbálta 45 percben megfogalmazni, hogy milyen "atom" dolgok történtek vele. Én csak csendben ültem és hallgattam a többieket. Nem volt mit mesélnem; a nyaram unalmas volt. Csak Danaval és Briannal lógtam és ennyi. Bár nem hinném, hogy valakit is érdekelt volna, hogy egyeltalán életben  voltam. De így telt az első óra. Mikor kicsöngettek, Dana és Brian rögtön felpattantak, és lementek a suli büféjébe. Én csak a mosdóba mentem ki, aztán vissza is jöttem.

Mikor Dana is visszajött egy üveg kólát szürcsölgetve, lerakott a padomra egy sportszeletet.

- Kösz. - kibontottam a csokit.

Előrenézek és látom, hogy már nem ül előttem az a fura fiú. Oldalra fordulok Danahoz. Éppen a telefonján netezik Nem akartam őt zavarni, de azért megkérdeztem:

- Dana,  ki volt az, aki előttem ült?

Pontosan tudja, hogy kiről beszélek, de azért vetett egy pillantást az előttem lévő pad felè.

- Hát. Nem tudok sok mindent...-persze, hogy sok mindent tud -, de a neve Diamon Smith. A húga Megan Smith, egyel alattunk jár. Méh újak a városban, mert most költöztek ide.

- És ezeket honnan tudod? - érdeklődtem.

- A földszinti mosdóban hallottam Rebekah-tól. - vonta meg a vállát. - Bár megjegyezném hogy az arca valahogy nagyon ismerős nekem.

- Csodálom, hogy egyeltalàn láttad az arcát, mert  végig le volt hajtva. - jegyzem meg. - De hogy lehet ismerős, ha te mondtad, hogy most költöztek ide?

- Nem tudom. Annyit tudok, hogy már láttam valahol. - továb nyomkodja a telefonját.

A 4. óra után mehetünk haza. Kilépek az ajtón és látom, hogy Dana felém igyekszik.

- Cara, nem jössz velünk a Turmixba?

A Turmix a városban egy népszerű gyorsétterem.

Mivel otthon még senki, és amúgy se tudnék mit csinálni, bólintottam.

Én  és Dana megérkezünk. Szinte minden vendég iskolatársunk. Úgy tűnik, sokan járnak ide suli után. Én nem nagyon voltam éhes, így csak egy szedres-banános turmixot kértem (a kedvencemet), Cara viszont egy nagy adag sajtburgert rendel sok zsíros sültkrumplival. Mindig irigyeltem Danát, amiért ehet bármit úgy, hogy nem kell aggódnia az alakja miatt.

Leülünk Brian és az egyik osztálytársunk, Zach mellé egy ablak melletti asztalhoz.

- Sziasztok! - köszön nekünk Zach. Őt nem ismerem annyira jól, Brian legjobb barátja és nyáron párszor velünk jött moziba.

Én Danaval beszélgetek, aztán a fiúk is bekapcsolódnak. A téma áttért Diamonra, az ú srácra.

- És amikor odamentem hozzá - meséli Zach -, hogy megkérdezzem, van-e kedve beállni a csapatba, egyszerűen rávágta, hogy utálja a focit és semmi kedve velünl lógni.

- Titeket, fiúkat csak a foci érdekel? - csóválom a fejem.

- Mi ennek élünk. - nevet Brian.

Mikor már indultunk, Zach félrehív a bejáratnál. Fogalmam sincs, hogy mit akar.

- Szóval...elmehetnénk valahova holnap.

- Most randit kérsz tőlem?

- Hát...aha. - zavarban van.

Nem nagyon van kedvem semmihez holnap, de aztán eszembe jut, hogy mit mondogattam magamnak arról, hogy változtatok mindenen, ráadásul Zachat is jobban megismerhetném, ha már sokat volt velünk a nyáron. Így gondoltam, miért ne.

- Persze, miért ne.

- Oké. - szemlátomást megkönnyebbült. - Akkor holnap elmehetnénk moziba.

Bólintok, majd felveszem a táskám, a vállamra dobom és sietek Danahoz.

- Igent mondtál? - kérdezi.

- Honnan tudod?

- Brian elmondta.

- És Brian honnan tudja?

Vállat  von.

Aha. Szóval nem csak  a lányok beszélnek meg mindent.

Mikor hazaérek, bemegyek a konyhába és gyorsan készítek sült édestésztát.

A tányérral a kezemben átvágok a nappalin és látom, hogy anya az egyik fotelben ül.

- Szia, Cara.

- Szia. - már mennék fel a szobámba, de anya újra megszólal.

- Milyen volt az első nap? - kérdezi.

- Jó. - vonom meg a vállam.

- Ez nem válasz! - vette zigorúbbra a hangját.

- Lehet, de akkor te meg ne tégy úgy, mintha érdekelne, hopgy mi volt velem! - és választ sem várva felrohanok a szobámba. Mág hallom, ahogy anya utánam kiabál, de nem érdekel! Mérgesen lecsaptam az íróasztalomra a tányért, de akkorát csapódott, hogy az édestészta kiugrott belőle, és a szőnyegen landolt.

Felvettem és kidobtam a szemetesebe.

Hiszen 3 szeptember elseje óta most először kérdezi meg, hogy milyen első napom volt. Miért épp most kezdi el érdekelni, hogy mi van velem? A baleset óta sosem kérdezi meg, hogy milyen napom volt a suliban, milyen jegyeket kaptam, hogy vannak a barátaim (még az sem érdekelte, hogy csak egy van)...amikor minden nap hazajöttem, csak halkan köszönt nekem és ennyi.

Amikor bajom volt vagy szomorú voltam, általában a nagyi, Chris vagy nagy ritkán apa társaságát kerestem.

A délután hátralevő részében átnézem az órarendem és bepakolok holnapra a táskámba.

Este a saját szobámból nyíló fürdőben engedek forró vizet, majd mikor már csordultig tele van, egy ideig csak pihenek a forró kádban és erőt kell vennem magamon, hogy ne aludjak el, mert nagyon fáradt vagyok. 20 perc után kezd hűlni a víz, ezért gyorsan megmosakszom és kiszállok. A "Cara" feliratú törülközőmmel megtörölközök és felveszem a pizsamám. Letörlöm a párát a tükörről és gyorsan fogat mosok.

Nem nagyon volt kedvem lemenni vacsorázni, ezért megkértem nagyit, hogy tegyen félre mindenből.

Korán lefekszek és elalszok.